The spring

 

In the irrevocable

melting you dragged

yourself like a deserter

along the bloodtrail,

so this is the last day

of winter, you asked

arriving in a clearing

where snowflowers bloomed

from mud patches, but still

the wind bore the smell of carrion,

so this would be my past,

the chattering branches,

the red dots on white background,

and you spotted

from behind a bush a deer

emerging to appease its thirst,

and saw as it bent forward

the wound bleeding from its side,

you lowered your rifle

and stepped closer,

so this is the spring of my future,

and it said yes,

and it looked upon you.

 



 

The wife

 

Baffling, that light still

fell inside

the garden, for the sky

had already turned

dark, as an unfamiliar

fat lady approached

in your dream,

spread her arms

and embraced you,

almost scratching your skin

with her nails, but

I don’t know you

you said, drawing

away, oh, yes

you do, she replied,

I am your wife,

then you searched

the last patches

of sunlight and quickly, 

from last night,

hung out the bloody sheets.

 



The girl

 

After the women disappeared

along with the limbs of

children lolling

from the holes in their prams,

after the runners finished

their final laps, and the park’s

shadows still had not

enclosed you, suddenly

you felt you’re not alone,

and recognized her

as carefully she stepped

from her hiding of juniper,

the hydrocephalic girl

whose desolate skeleton

you’d seen earlier that day

in the Narrenturm asylum,

what are you doing here,

you asked, startled,

and speechlessly

walked beside her

all the way home.


A forrás

 

A feltartóztathatatlan

olvadásban mint egy

katonaszökevény,

vonszoltad magad

a vérnyomok mentén,

ez hát a tél utolsó

napja, kérdezted,

aztán egy tisztásra értél,

ahol hóvirágok sorakoztak

a sáros foltokon, mégis,

dögszagot görgetett a szél,

ez lenne a múltam,

az összekoccanó ágak,

a vörös foltok fehér alapon,

és akkor megláttad

az őzet egy bokor

mögül előlépni,

és láttad a vérző sebet

az oldalán, míg lehajolt,

hogy szomját oltsa,

leeresztetted a puskát,

közelebb léptél, egész közel,

ez hát a jövőm forrása,

akkor felnézett rád,

és megszólalt, igen.



A feleség

 

Hogy honnan esik

még mindig fény

a kertbe, érthetetlen,

hiszen az ég már egészen

sötét, egy idegen,

kövér nő jelent

meg álmodban,

kitárta karjait,

és magához ölelt,

körmével szinte

felsebezte bőrödet,

hiszen nem ismerem

magát, mondtad,

miközben elhúzódtál tőle,

ó, dehogy nem, válaszolta,

a feleséged vagyok,

aztán végignéztél

az utolsó napsütötte

folton, és gyorsan

kiterítetted az éjjel

összevérzett lepedőt.



A kislány

 

Miután eltűntek a nők

és a maguk előtt tolt

babakocsikból a legváratlanabb

réseken keresztül kilógó

gyerekvégtagok is,

miután a futók

ráadásköreiket is befejezték,

de még mindig

nem zárultak rád egészen

a park árnyai,

hirtelen megérezted,

hogy nem vagy egyedül,

és azonnal felismerted,

ahogy óvatosan kilépett

egy borókabokor takarásából

a vízfejű kislány,

akinek árva csontvázát

a Narrenturmban

épp aznap vetted szemügyre,

hát te mit keresel itt,

kérdezted riadtan,

aztán szótlanul lépdeltetek

egymás mellett

egész hazaúton.

Translator's Note

In translating these three poems, Denes and I attended primarily to the sparseness of the originals - to preserve the impact of the poem's imagery and their somewhat haunted tone.

 


Chad Campbell

×

In the Classroom

×