The spring
In the irrevocable
melting you dragged
yourself like a deserter
along the bloodtrail,
so this is the last day
of winter, you asked
arriving in a clearing
where snowflowers bloomed
from mud patches, but still
the wind bore the smell of carrion,
so this would be my past,
the chattering branches,
the red dots on white background,
and you spotted
from behind a bush a deer
emerging to appease its thirst,
and saw as it bent forward
the wound bleeding from its side,
you lowered your rifle
and stepped closer,
so this is the spring of my future,
and it said yes,
and it looked upon you.
The wife
Baffling, that light still
fell inside
the garden, for the sky
had already turned
dark, as an unfamiliar
fat lady approached
in your dream,
spread her arms
and embraced you,
almost scratching your skin
with her nails, but
I don’t know you
you said, drawing
away, oh, yes
you do, she replied,
I am your wife,
then you searched
the last patches
of sunlight and quickly,
from last night,
hung out the bloody sheets.
The girl
After the women disappeared
along with the limbs of
children lolling
from the holes in their prams,
after the runners finished
their final laps, and the park’s
shadows still had not
enclosed you, suddenly
you felt you’re not alone,
and recognized her
as carefully she stepped
from her hiding of juniper,
the hydrocephalic girl
whose desolate skeleton
you’d seen earlier that day
in the Narrenturm asylum,
what are you doing here,
you asked, startled,
and speechlessly
walked beside her
all the way home.
A forrás
A feltartóztathatatlan
olvadásban mint egy
katonaszökevény,
vonszoltad magad
a vérnyomok mentén,
ez hát a tél utolsó
napja, kérdezted,
aztán egy tisztásra értél,
ahol hóvirágok sorakoztak
a sáros foltokon, mégis,
dögszagot görgetett a szél,
ez lenne a múltam,
az összekoccanó ágak,
a vörös foltok fehér alapon,
és akkor megláttad
az őzet egy bokor
mögül előlépni,
és láttad a vérző sebet
az oldalán, míg lehajolt,
hogy szomját oltsa,
leeresztetted a puskát,
közelebb léptél, egész közel,
ez hát a jövőm forrása,
akkor felnézett rád,
és megszólalt, igen.
A feleség
Hogy honnan esik
még mindig fény
a kertbe, érthetetlen,
hiszen az ég már egészen
sötét, egy idegen,
kövér nő jelent
meg álmodban,
kitárta karjait,
és magához ölelt,
körmével szinte
felsebezte bőrödet,
hiszen nem ismerem
magát, mondtad,
miközben elhúzódtál tőle,
ó, dehogy nem, válaszolta,
a feleséged vagyok,
aztán végignéztél
az utolsó napsütötte
folton, és gyorsan
kiterítetted az éjjel
összevérzett lepedőt.
A kislány
Miután eltűntek a nők
és a maguk előtt tolt
babakocsikból a legváratlanabb
réseken keresztül kilógó
gyerekvégtagok is,
miután a futók
ráadásköreiket is befejezték,
de még mindig
nem zárultak rád egészen
a park árnyai,
hirtelen megérezted,
hogy nem vagy egyedül,
és azonnal felismerted,
ahogy óvatosan kilépett
egy borókabokor takarásából
a vízfejű kislány,
akinek árva csontvázát
a Narrenturmban
épp aznap vetted szemügyre,
hát te mit keresel itt,
kérdezted riadtan,
aztán szótlanul lépdeltetek
egymás mellett
egész hazaúton.